Gyöngyös Városi Polgárőrség Megelőzünk és védünk









 


a polgárőrségről*


2006. évi LII. törvény



Az Országgyűlés elismeri az állampolgárok önszerve­ződésének eredményeként megalakult polgárőrség tevé­kenységét és méltányolja, hogy a polgárőrség támogatja a helyi önkormányzatokat és a helyi, területi rendvédelmi szerveket a közbiztonság helyi feladatainak végrehajtásá­ban. Az Országgyűlés az ország közrendje, közbiztonsága és államhatárának rendje fenntartásának segítése, az ál­lampolgárok személyét és a vagyoni javakat fenyegető bűncselekmények, katasztrófa-, illetve veszélyhelyzetek megelőzése és következményeinek elhárítása, a környezet és a természet védelme, valamint az ez irányú közfelada­tok ellátásához szükséges szervezetek és az abban közreműködő személyek jogállásának meghatározása érdeké­ben a következő törvényt alkotja:


*A törvényt az Országgyűlés a 2006. február 13-i ülésnapján fogadta el.


 1. § (1) A polgárőrség e törvény alkalmazásában az ország közrendje és közbiztonsága fenntartásának segítésé­ben, a határőrizetben, a környezet- és természetvédelem­ben, a veszélyhelyzetek megelőzésében és kezelésében, a társadalmi bűnmegelőzésben való lakossági részvételben, illetve az önkormányzatok és a lakosság közötti bizalom erősítésében, továbbá a helyi közbiztonság közösségi védelme érdekében a lakosok közösségei által meghatározott feladatok ellátásában közreműködő, az egyesülési jog
alapján létrejött társadalmi szervezet, illetve ilyen szervezetek szövetsége.


(2) A polgárőr e törvény alkalmazásában a helyi polgárőr szervezet tagja, a Büntető Törvénykönyvben meghatározottak szerint közfeladatot ellátó személy, aki önként vállalja a polgárőrség tevékenységében való közreműködést.


2. § (1) A polgárőrség tevékenysége során kölcsönösen együttműködik a helyi önkormányzatokkal, az állami és önkormányzati szervezetekkel, a rendőrség, a határőrség, a katasztrófavédelem, illetve a vám- és pénzügyőrség szerveivel, a környezet- és természetvédelmi szervezetekkel, a hivatásos önkormányzati és az önkéntes tűzoltóságokkal, a mezei- és természetvédelmi őrszolgálattal, valamint a
Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamarával. Az együttműködés különösen a tevékenységek közös ellátását, a szakmai tevékenység segítését, a kölcsönös tájékoztatást, a tevékenység összehangolását, valamint a képzési programokban való részvétel elősegítését jelenti.


(2)     Az együttműködő szervekkel történő közös feladat­ vagy szolgálatellátás esetén a polgárőr tevékenysége különösen a felvilágosításra, tájékoztatásra, meghatározott eseményen részvételre, helyszínen való tartózkodásra, ott a rend fenntartásában való közreműködésre, objektum,
közterület vagy esemény megfigyelésére, továbbá az eljáró szerv tevékenységének támogatására és segítésére terjedhet ki.


(3)     Az együttműködés tartalmi elemeit, a közös felada­tok ellátásának rendjét a felek írásbeli együttműködési megállapodásban rögzíthetik.


3. § (1) A polgárőrség és a polgárőrök tevékenységük ellátása során hatósági jogkörrel nem rendelkeznek, kényszerítő eszközt nem alkalmazhatnak.


(2) A polgárőr által tevékenysége során viselt formaruha a Magyar Honvédség, a rendvédelmi szervek vagy más hatóság tagjainak egyenruhájához való hasonlósága miatt megtévesztésre nem lehet alkalmas. A polgárőr hatósági jellegre utaló, megtévesztésre alkalmas egyéb jelzést vagy címet, rangjelzést nem használhat, illetve gépjárművén csak a polgárőrség feliratot helyezheti el.


(3) A polgárőr tevékenysége során nem tarthat magánál közbiztonságra különösen veszélyes eszközt, és nem visel­het lőfegyvert


(4)A polgárőr tevékenysége során megkülönböztető mellényt köteles viselni, amely jól látható Polgárőrség fel­irattal van ellátva.


 


 


 4.    § A polgárőr tevékenysége során jogosult a szabály­ sértés, bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyt a cselekmény abbahagyására felszólítani,  a cselekmény folytatását megakadályozni, az elkövetőt visszatartani.  Köteles azonban az elfogott személyt haladéktalanul a büntetőeljárásról szóló törvény szerint eljárni jogosultnyomozó hatóságnak átadni, ha erre nincs módja, e szervet
nyomban értesíteni.


5.    § A polgárőr a tevékenysége során birtokába jutott személyes adatok megismerése és adatkezelése tekinteté­ben a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló törvény rendelkezései szerint köte­les eljárni.


6.    § (1) A polgárőrszervezetek szövetségének tevékenységét a központi költségvetés az éves költségvetési törvényben meghatározottak szerint támogatja, feltéve, hogy a polgárőrség legalább három feladatot ellát a következők közül:


 


a)        a közrend, a közbiztonság védelmében, az államha­tár őrzésében és rendjének fenntartásában, a katasztrófa-és veszélyhelyzet, továbbá a környezet veszélyeztetettsé­gének, károsításának, rongálásának megelőzésében és el­ hárításában,  következményeinek felszámolásában való közreműködés;


b)        a bűn- és baleset-megelőzési, az áldozatvédelmi, a közlekedésbiztonsági és a környezetvédelmi tevékenység támogatása, a lakosság és az önkormányzatok közötti kapcsolat erősítése;


c) a rendőrségről szóló törvény alapján a rendőr­kapitányok, a megyék (főváros) tekintetében a rendőr­főkapitány és az illetékességi területen működő önkor­mányzatok által létrehozott bűnmegelőzési és közbizton­sági bizottság munkájában való részvétel;


d)        folyamatos kapcsolattartás a 2. § (1) bekezdésében felsorolt együttműködő - helyi, területi és országos hatás­körű szervekkel, kölcsönös segítségnyújtás egymásnak a feladatok ellátásában;


e)         közreműködés a bűncselekmények megelőzésében és felderítésében, eltűnt személyek  felkutatásában;


f)   önálló, illetve közös szolgálat vagy feladat teljesíté­sével való részvétel a 2. § (1) bekezdése szerinti együttmű­ködő szervek szakmai tevékenységének segítésében;


g)        közreműködés a lakosok személyének és javainak védelmében, az állami és önkormányzati vagyon megóvá­sában.


(2) A polgárőrség szervezetének nyújtott központi költ­ségvetési támogatást az éves költségvetési törvény Bel­ügyminisztérium fejezetében kell tervezni.


 


    (3) A polgárőrség tagjai a részükre biztosított eszközö­ket a rendeltetésüknek és céljuknak megfelelően a felada­taik ellátásához használják.


(4) Az együttműködő szervek, különösen az önkor­mányzatok, a rendvédelmi, a környezet- és természetvé­delmi szervek a polgárőrség működését és tevékenységét lehetőség szerint anyagi források biztosításával, technikai és egyéb eszközök átadásával vagy más módon támogat­hatják.


 


7.§ Július első szombatja országos polgárőrnap.


8. § E törvény a kihirdetését követő 30. napon lép ha­tályba.


 



A POLGÁRŐR TÖRVÉNY MÓDOSÍTÁS


http://www.opsz.hu/?q=node/882



 


                

 




<








Honlapkészítő